Koltoztetes

Loading

Ez a nap is eljött – saját autót veszek

Ez a nap is eljött – saját autót veszek

Évekig félretettem minden maradék pénzösszeget, még ha csak kicsit is tudtam összekuporgatni egy-egy hónap végén. Egy saját autóra gyűjtöttem, ám és sokszor úgy éreztem, hogy ez csak álom marad. Mindig volt valami fontosabb kiadás, mindig közbejött valami, ami elvitte a megtakarításomat, és már kezdtem elhinni, hogy talán soha nem jutok el odáig, hogy a saját járművem kulcsát tarthassam a kezemben. Mégis újra és újra visszatértem ehhez az elképzeléshez. Amikor végre elérkezett az a pont, hogy valóban elkezdhettem nézelődni, szinte madarat lehetett volna velem fogatni a boldogságtól. Ugyanakkor pontosan tudtam, mennyit dolgoztam azért, hogy összegyűljön a pénz, ezért nem akartam felelőtlenül dönteni. Elhatároztam, hogy nem csak az autók küllemét, és az árakat nézem végig, hanem tényleg mindennek utánajárok, amit egy autótulajdonosnak tudnia kell. Elkezdtem olvasni különböző fórumokat, videókat néztem, és még a műszaki alapokba is beleástam magam, mert nem akartam úgy járni, hogy valami fontosat kihagyok, aztán később bánhatom a figyelmetlenségemet.

Kifejezetten sok időt töltöttem azzal, hogy megértsem, milyen szerepet játszik az olajcsere a motor élettartamában. Be kellett látnom, hogy ez nem csak egy rutinművelet, amit néha elvégeznek szervizben, hanem lényegében a motor életbiztosítása. Megtanultam, mi a különbség a különböző viszkozitású olajok között, milyen szabványok léteznek, és milyen következményei lehetnek annak, ha valaki tovább használja a motorolajat a kelleténél.  Ezt a sok tudást az Olajwebshop honlapjának köszönhettem, ahol még olyan részletekről is olvashattam, mint a motorolaj jelölések. A személyautó motorolaja nélkül a motor néhány pillanat alatt végzetesen károsodna, ezért az olaj rendszeres cseréje a jármű élettartamának alapfeltétele. A nem megfelelő vagy elhasználódott olaj lassabban, de ugyanilyen biztosan tönkreteszi a motort, ezért az olajcsere nem elhanyagolható rutin, hanem a karbantartás egyik legfontosabb eleme. A viszkozitási jelölések azt mutatják meg, hogyan viselkedik az olaj hidegindításkor és üzemi hőmérsékleten. A kisebb W-érték gyorsabb áramlást jelez indításkor, míg a második szám az üzemi körülmények közti folyékonyságot jelöli. A modern személyautók többsége olyan olajokat igényel, mint a 0W-20, 5W-30 vagy 5W-40.

A szabványok – például az API vagy az ACEA motorolaj jelölések – pontosan meghatározzák, mely olajok felelnek meg egy adott motortípus követelményeinek. A gyártók saját előírásai tovább szűkítik a választást, ezért ezeket is ellenőrizni kell. A motorolaj nemcsak ken, hanem hűt, tisztít és lebegteti a szennyeződéseket, megakadályozva a lerakódások kialakulását. Az olaj idővel elveszíti kedvező tulajdonságait, még akkor is, ha keveset fut az autó, ezért rendszeresen, a kilométer- vagy időintervallum betartásával kell cserélni. A helyes olajválasztás és a pontos csereperiódus betartása hozzájárul ahhoz, hogy a motor hosszú évekig megbízhatóan működjön, és elkerülhetők legyenek a késői karbantartásból adódó költséges javítások.

Vélemény, hozzászólás?