Álomotthon
Ki ne álmodozott volna már arról, hogy milyen házban szeretne lakni? Majd egyszer, ha lesz családunk, pénzünk… és hasonlók. Én egészen kicsi koromtól fogva részletesen elképzeltem az álomotthonomat. Persze a képzeletbeli házban számtalan olyan dolog volt, ami a valóságban megvalósíthatatlan lenne: például csúszdák és trambulinok a lakásban, vagy éppen hatalmas medencék a kertben. Ha ez nem lett volna elég, egy istállót is szerettem volna a ház mellé, ugyanis nagyon szerettem a lovakat. Volt egy nagy papírom, amire lerajzoltam az egészet, és ha az eszembe jutott valami új ötlet, akkor rögtön kiegészítettem. Azt is egészen pontosan tudtam, hogy hány lovam és hány gyerekem lesz, illetve, hogy mi lesz majd a nevük.
Amikor felnőttem, rá kellett jönnöm, hogy a házban található extráknál sokkal, de sokkal fontosabb a családi harmónia. Ez pedig nagyon törékeny, és számos veszély leselkedik arra várva, hogy tönkretegye: mint például az alkoholizmus. Sosem hittem volna, hogy pont az én családomban fog előfordulni alkoholfüggőség. De azt hiszem, ezt senki sem gondolja, amíg valóban meg nem történik. És ami talán még nagyobb baj: sokszor nem veszik észre a családtagok a hozzátartozón, amíg nem jelennek meg egyértelműen az alkoholizmus külső jelei.
Sajnos azonban könnyebben és sokkal gyakrabban történik meg, mint gondolnánk. Egyik nap még boldog és gondtalan család vagyunk, aztán egyszer csak arra keresek rá titokban a laptopon, hogy az alkoholizmus külső jelei.
A keresésnek köszönhető, hogy megtaláltam a felepulok.hu weboldalát. Bármilyen sötét és szomorú hangulatban voltam akkor, nem tudtam nem észrevenni, hogy a felület valahogyan reményt és nyugalmat árasztott. Talán azért, mert a színei világosak és lágyak, valamint sok, a természetben készült fotót is elhelyeztek rajta. Mint később megtudtam, ezek a képek a Felépülők által szervezett bentlakásos elvonókúra helyszínén készültek. A 28 napos programról részletesebben is olvashattam a honlapon. Szimpatikusnak találtam, hogy a programban kisebb, 4-6 fős csoportokban vehetnek részt az emberek. Továbbá az is nagyon megtetszett, hogy a felépülést segítő szakemberek nagyobb része olyan személy, aki korábban maga is alkoholfüggőséggel küzdött, vagy hozzátartozóként élte meg mindezt. (Az ő történeteik szintén elolvashatók a weboldalon.) Bár nagyon új voltam még a témában, de azonnal arra gondoltam, hogy alkoholbetegként mennyivel könnyebb lehet megbízni egy olyan szakemberben, aki ugyanazon ment keresztül, mint mi, tehát pontosan tudja, hogy milyen érzés a függőség. Emellett pedig kifejezetten inspirálóak lehetnek a függőségükből sikeresen felépült addiktológiai szakemberek. Megmutatják, hogy ha nehéz is, de nem lehetetlen a gyógyulás, sőt még az sem, hogy sikereket érjünk el és jó pozíciókban helyezkedjünk el a későbbiekben. A program helyszíne egy saját tulajdonú épület, amely szép, természetközeli helyen található, ahol attól sem kell tartani, hogy váratlan vendégek vagy kíváncsi turisták jelennek meg a területén. A bent tartózkodás ideje alatt lehetőség van a sportolásra, kirándulásra, valamint a családtagok is látogathatják a felépülésben lévőket. A látogatások alkalmával a hozzátartozók az alkoholizmusról szóló előadásokat hallgathatnak meg, ezzel bővítve a tudásukat és segítve a könnyebb megértést.
